Epres kígyósüti
2012. június 01.

Epres kígyósüti

Az epres és tejszínhabos süti már önmagában is isteni, de ha egy kicsit megbolondítjuk  a kinézetét, akkor egy igazi gyerekeknek való és velük együtt is elkészíthető alkalmi édesség lesz belőle.

http://familyfun.go.com

Hozzávalók

Tészta:

2 bögre liszt
2 ek cukor
4 tk sütőpor
3/4 tk só
fél csésze margarin
1 csésze tej

Krém:

2 csésze tejszín
2 ek cukor

eper
2 zöld csokidrazsé


Melegítsük elő a sütőt. A lisztet szitáljuk össze a cukorral, sütőporral és a sóval egy tálba. Reszeljük bele a margarint és jól dolgozzuk össze a tejjel. Nyújtsuk ki 1 cm vastag négyszögre és vágjuk 1x8 cm-es csíkokra. Helyezzük sütőpapírral kibélelt tepsire és hajlítsuk meg S alakban. Süssük aranybarnára, majd sütőrácson hagyjuk kihűlni. Az epreket mossuk meg és vágjuk szeletekre és egy szép nagyot válasszunk a kígyó fejének, ezen hagyjuk rajta a zöldet. Verjük fel a tejszínt és édesítsük cukorral. Egy S alakú tésztacsíkra tegyük szorosan az eperszeleteket, majd tegyünk rá egy másik tésztacsíkot. Ennek tetejére kenjünk tejszínhabot, majd erre is tegyünk eperszeleteket. A félretett eperből készítsük el a kígyó fejét, szeme a cukordrazsé a villás nyelvet egy eper zöldjéből könnyen kivághatunk.
 

A bejegyzés trackback címe:

https://jatekazetel.blog.hu/api/trackback/id/tr764559634

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása